1881 őszén egy nagy ukrán város szalonjaiban egy nevet suttogtak gyakrabban, mint a friss híreket: Katerina Levcsenko. Amikor belépett a magas mennyezetű termekbe, a beszélgetések halkabbá váltak, a ruhák suttogása elcsendesedett, és mindenki ösztönösen kihúzta magát. Nem hivalkodó szépség volt. Nem kérte, mégis magára vonta a figyelmet.
Egy asszony, akit a sors próbára tett
Huszonhét évesen Katerina sötét hajával, mézszínű tekintetével és nyugodt tartásával olyan nő benyomását keltette, aki már megtanulta, mennyit érnek mások mosolyai. Valaha tisztek, kereskedőcsaládok örökösei és birtokos családok fiai udvaroltak neki. Virágot hoztak, táncra kérték, leveleket ígértek.
Aztán az apja, Rodion Levcsenko, szinte az egész vagyonát egy bányászati vállalkozásba fektette, amely csalásnak bizonyult. A családi ház rövid idő alatt büszkeségből beszédtémává lett. Az iratszekrényben adósságlevelek hevertek, a levelek között pedig újra és újra ugyanaz a mondat állt: késedelmes fizetés.
A korábbi kérők ekkor hirtelen elfoglaltá váltak. Néhányan még visszatértek, de már nem szerelemmel, hanem számítással. Katerina megtanulta csöndben végighallgatni őket. Nem azért, mert ne lett volna válasza, hanem mert a méltóság sokszor a hallgatásban marad meg a legjobban.
A Rosekert öröksége
Rodion nem élte túl a szégyent. A temetés után Katerinára a zálog alá került ház, két láda régi ruha és az édesanyja kicsi, gondosan összehajtogatott kendője maradt. Már épp úgy tűnt, hogy távoli rokonoknál kell menedéket kérnie, amikor egy pecsétes levél érkezett nyugatról.
A néhai nagynénje, Jadwiga Sebcsuk, egy kis házat hagyott rá a ködös Kő-Luka városkája mellett. A ház neve: Rozs-kert. Katerina eladta az utolsó fülbevalóit, rendezte a legsürgősebb tartozásokat, és útnak indult.
Nem tudta, hogy Kő-Lukában nemcsak egy ház, hanem egy különös családi rejtély is várja.
A helybeliek a grófot, Márk Domontovicsot Árnyak Ura néven emlegették. A Szent Kelemen-kúria kőfal mögött állt, elhagyott bányák és öreg fák között. Öt évvel korábban Márk még vidám, határozott férfi volt, aki ismerte minden földjét, és névről tudta, kik bérelnek tőle földet. Egy viharos éjszaka azonban a kocsi, amelyen hazafelé tartott, megcsúszott az úton. A kocsis meghalt, Márk pedig úgy élte túl a balesetet, hogy a látását végleg elveszítette.
Jegyese, Leszja Vojcička, azonnal felbontotta az eljegyzést. Az orvosok sorra érkeztek, vizsgálták, jegyzeteltek, majd udvarias mondatokkal távoztak. Teljes remény nincs. Márk ezután bezárkózott a kúriába, és a birtok ügyeit régi titkárára, Tomasz Gnatyukra bízta.
Idővel azonban a birtok romlani kezdett. Rossz termésről, kiürült bányákról és nem fizető bérlőkről szóltak a jelentések. Márk nem ellenőrizhette személyesen a térképeket és a könyvelést. És ha valaki más szemén át kénytelen látni a világot, könnyen egy idegen igazságában találja magát.
A titok a fal mögött
Rozs-kertben Katerina napokig javította a tetőt, tisztította az ablakokat, és a vastag por alatt rejtőző szobákat rendezte. A konyhában még füstszag érződött, a kamrában egy régi festett tálat talált, a kertben pedig a nedves levelek között sötét rózsagyökerek feküdtek, mintha a ház még emlékezni akarna a nyárra.
Egy délután, amikor egy roskatag könyvszekrényt tolt félre a dolgozószobában, a fal mögül hullani kezdett a vakolat. A fenyődeszka mögött szűk rejtekhelyet talált, benne rozsdás fémdobozt. A lakatot végül csak nagy nehezen tudta feltörni.
- Jadwiga jegyzetei
- földmérési másolatok
- levelek és rejtvények
- egy apró bronzkulcs
Az első oldalon ez állt: „A Domontovics család megőrzött vagyonáról. Csak az nyissa ki, aki nem adná el a vak embert saját hasznáért.”
A papírokból kiderült, hogy Márk nagyapja, Szeverin gróf, kincseket és fontos okiratokat rejtett el a Szent Kelemen területén. Aranyérmék, ezüsttömbök, értékes kövek és elfeledett földek papírjai voltak ott, gondosan elzárva, rejtvényekbe kódolva. A kulcs Jadwigánál maradt, aki valaha a ház levéltárosaként szolgált.
Ezek a dokumentumok megmenthették a birtokot. De ugyanígy veszélybe sodorhatták Katerinát is, ha rossz ember kezébe kerülnek.
Amikor másnap a birtokhatárhoz ment, hogy a térképet összevesse a dombok vonalaival, a ködből egyszer csak egy nagy kutya ugrott elő. Katerina megállt, de nem hátrált. A hátán végigfutott a félelem, mégis szorosan markolta a papírokat.
„Állj, Grom.” A hang a kutya mögül jött.
Márk Domontovics lépett ki a fehér ködből, sötét botjára támaszkodva. Arca kemény volt, tekintete pedig különös módon mégis pontosan az ő irányába fordult.
„Ön a földemen jár” – mondta Katerinának. A lány egy pillanatra sem rebbent meg. „És önnek meg kopottak a figyelmeztető táblái” – válaszolta higgadtan.
A találkozás rövid volt, de egyikük sem felejtette el. És talán ekkor kezdődött el igazán az a történet, amelyben a vak gróf, a büszke örökösnő és egy régi titok sorsa egymásba fonódott.
Összegzés: Katerina érkezése nemcsak egy elhagyott ház, hanem egy egész birtok és egy megtört férfi életét is megváltoztathatja. A ködös Kő-Lukában a múlt még nem ért véget.